Molnár Ferenc regényhősei a századfordulós Budapesten még könnyedén találtak maguknak egy grundot, amiért aztán életre-halálra menő harcot folytathattak. A formálódó Budapest nagyvárosiassá válásával, a „Nagy-Budapest” létrejöttével, a foghíjtelkek, grundok beépítésével azonban egyre jobban kiszorultak a játszó gyerekek az addig megszokott helyeikről, a szülők pedig jogosan egyre jobban féltették őket az autók okozta balesetektől. Megoldás azonban sokáig nem kínálkozott. 

A világ többi részén sem volt ez másképp. Ebben az időszakban két fontos körülmény is sürgette a probléma megoldását. Egyrészt a már említett megnövekedő autóforgalom és az azzal járó közlekedési balesetek száma mindenki számára elrettentően hatott. Másrészt pedig a századfordulótól kezdve egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott a gyermekek fejlődéstana, a játék, a játszás elmélete iránt. Így a természetes tereikből kiszorult gyermekek játékigényére megoldást kellett találni. 

A korai amerikai kísérleteket követően a harmincas években több helyen, így például Londonban vagy Hamburgban is megnyitották az első játszóutcákat. Ezek olyan utcákat jelentettek, amelyeket különleges forgalmi intézkedések szabályoztak, vagyis az autók vagy nem, vagy csak korlátozottan hajthattak be ezekre a területekre, annak érdekében, hogy a helyi gyerekek zavartalanul és biztonságosan játszhassanak az utcán. Húsz évnek kellett eltelnie az első magyar sajtóban megjelent, külföldi kísérletekről szóló beszámolótól az első magyarországi játszóutcák kialakításáig.

A múlt század közepének „Pál utcai fiúi” először 1954-ben kapták vissza saját „grundjaikat”. Elsőként három utcát jelöltek ki Budapesten hivatalos eljárással játszóutcának, majd további közterületek is megkapták ezt a státuszt. A korabeli sajtó rengeteg említést tesz róluk, beszámolva mind a gyermekek megelégedéséről, mind pedig a szülők további játszóutcák iránti igényeiről. Az „aranykornak” többek közt az addig nem látott mértékeket öltő gépkocsiforgalom vetett véget, így a hetvenes évekre, mire az autó megingathatatlan jóléti szimbólummá vált, lassan eltűntek a játszóutcák.

A kortárs urbanisztikai trendek azonban szerencsére már nem így tekintenek az autóra és érdeklődésük homlokterében már nem a kerekek, hanem inkább az emberek állnak. A nagyvárosok szűkülő tereivel és az elidegenülő lakók egyre inkább megszűnő közösségeivel ma – még mindig – releváns kérdést jelent a kikapcsolódásra, közösségépítésre, játékra használható terek, így akár a játszóutcák kialakítása. Bogyó Virág és Madácsi Flóra Játszóutca projektje kísérleti jelleggel kívánja birtokba venni a Barát utcát és a Bauer Sándor utca egy szakaszát szeptember 27. és október 1. között, annak érdekében, hogy átadja, vagy még inkább visszaadja azokat egy rövid időre a játéknak és a közösségépítésnek.

Szerző: Tóth Fanni

Fotó: Budapest VII., Barát utca a Hársfa utca felé nézve. Fortepan / Vészi Ágnes