A főváros életében mindig is fontos szerepet töltött be a Duna, akárcsak történelmi jelentőségénél vagy emblematikus jellegénél fogva, azonban nem szoktunk rá közterületként tekinteni. Napjainkban leginkább a teherszállító hajók és a turistákat megcélzó hajóéttermek formálják a Duna látképét, így a helybéliek kevéssé tudják birtokba venni. Bár a legtöbb lakónak kötődik valamilyen fontos emléke a várost kettészelő folyóhoz, napi szintű, szerves kapcsolódásunk nincsen vele, így a Duna legtöbbünknek csupán egy látvány, nem pedig érinthető folyó.

Nem magától értetődő ez, hiszen a 19. század elejétől kezdve, a felgyorsuló iparosodás következtében az embereknek több szabadidejük lett, így pedig egyre több szabadidős tevékenység vált elérhetővé – így született meg a dunai fürdőzés gondolata is. Bár érdemes megemlíteni, hogy bizonyos elbeszélések arról is beszámolnak, hogy Savoyai Jenő herceg már 1701-ben létesített a Dunán egy folyami fürdőt, mégis az első nagyobb ilyen irányú kísérletet a fauszodák jelentették. Az 1810-20-as években építették az első ilyen dunai fauszodákat, melyek a városi közönséget voltak hivatottak kiszolgálni. Mai fogalmainkkal élve ezek mobil módon működtek, hiszen a tavaszi-nyári időszakban felállították őket, egy részt elkerítve a Duna vizéből, majd a rossz idő beköszöntével lebontották vagy elvontatták őket. 1891-ben így írtak róluk: 

A Duna folyó kőpartjához temérdek láncz köti az uszodákat. […] A belvárosi partrésznek csak két úszófürdője van. Az egyik födött is, úri is, dilettánsúszóknak való, a másikra szabadon tűz a nap. A hosszú fenyőtalpra épített faháznak közepén vígan ugrándozik, pajkoskodik a sok gyermek, játszó gyermekké lesz az öreg is.*

A strandolók számára ideális kikapcsolódást jelentettek, hiszen a város közepén, elérhető módon helyezkedtek el. A huszadik századra pedig már nem csak a kiváltságos polgárság tereinek számítottak, hanem a munkások fürdésére is alkalmas helynek bizonyultak, így nagy népszerűségnek örvendtek.

A második világháború után azonban mind a gazdasági recesszió, mind pedig a Duna vízminőségének romlása megakadályozta, hogy a városi fürdőkultúra ezen eleme tovább éljen, így nem épültek újra a fauszodák. Az azóta eltelt időben azonban a technológia fejlődésével és a környezetvédelmi szabályozások következtében a 2010-es évek végére a Duna vízminősége ismét megfelelővé vált a fürdőzéshez. 

Jelenleg többféle igény találkozása hívja újra életre a fővárosi dunai fürdőzés gondolatát. Egyrészt, Budapest rakpartjai egészen eddig az autósforgalom igényeire voltak szabva, így a nagyváros egyik leginkább természetközeli része lecsatlakozott a városlakók által bejárható területekről. Ezeknek a rakpartoknak az élhetővé és használhatóvá tételét szolgálhatják az olyan egyszerű intézkedések, mint bizonyos szakaszoknak a gyalogosok számára való átadása, de az olyan kezdeményezések is, mint a folyóparton létesíthető strandok gondolata – melyekre Európa nagyvárosaiban már több követendő példát is láthatunk, így például Baselben vagy Koppenhágában. Másrészt, a dunai fürdőzés a városlakók számára is könnyen elérhető kikapcsolódást jelenthetne, ha tekintetbe vesszük, hogy Budapest nagyobb fürdőhelyei napjainkban leginkább a turistaközönséget célozzák, a városon kívüli fürdőhelyekre való utazás pedig nem illeszthető bele olyan könnyen egy dolgozó ember hétköznapjaiba.

A főváros mai urbanisztikai törekvéseivel összhangban áll a Valyo - Város és Folyó Egyesület projektje, amely a Flaszter keretei között kerül megvalósításra. A létrejövő installációegyüttes részei a rakpart egy-egy pontján, a fauszodák egykori helyein idézik meg a fauszodák látványát, és ezzel együtt újra elgondolhatóvá teszik számunkra a városi fürdőzés lehetőségét.

*Viharos (Gerő Ödön): Az én fővárosom. Budapest, Révai Testvérek, 1891.

Szerző: Tóth Fanni

Kép: Szabadstrand a Római parton, 2019, fotó: Németh Sz. Péter / Index

A Valyo Fauszodák Budapesten - Fürdés a Dunában a múltban és a jövőben című projektje 2022. szeptember 22-től október 23-ig lesz látható, és számos hozzá kapcsolódó program is várja majd az érdeklődőket a Flaszter - 1. Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennále keretében.