Hallgat a föld, de beszélnek rajta
Hallgat a föld, de beszélnek rajta

vienna4.jpg

A huszadik század egyik legnagyobb történelmi traumája kétségkívül a holokauszt volt, amelyet hajlamosak vagyunk exkluzívan a zsidó kultúrtörténet részeként kezelni, és megfeledkezni arról, hogy sok más társadalmi csoport is a fasiszta rezsimek áldozatává vált. A roma holokauszt, a porajmos ennek a történetnek egy elhallgatott része, amelynek a DePART társulat a Flaszter keretei közt kíván hangot adni az aktív emlékezés eszközeivel.

1944 őszén az ...

Köztér – közjó - közgyümölcs
Köztér – közjó - közgyümölcs

a7406090.jpg

Budapest betonrengetegét róva könnyen támadhat az az érzésünk, hogy hiányzik számunkra a természet közelsége, és még inkább az azzal való szerves kapcsolódás. A városok és nagyvárosok az urbanizáció újabb és újabb fokozatait érik el, így az egyre sűrűbben beépülő tereket és az egyre mesterségesebbnek tűnő városképeket megtapasztalva teljesen érthető, hogy megnövekszik ez az igényünk. Nem véletlenül indultak meg rohamosan az utóbbi években ...

A falakat megtanítani beszélni
A falakat megtanítani beszélni

rokk_szilard_2_masolata.jpg

  A budapesti utcák régi bérházainak homlokzatai telis-tele vannak üresen hagyott szoborfülkékkel, ahonnan egykor dámák, urak, katonák vagy szentek alakjai figyelték az általuk őrzött házak előtt elhaladó járókelőket. Az egyesült Budapest 150 éves története során ezek az alakok, a történelem tanúi sok esetben elvesztek, megrongálódtak, eltűntek – tőlük már nem lehet kérdezni. És bár sokszor ezeket a tanúkat már nem lehet felkutatni, az egyes házak ...

Nemlétező emlékeink emlékműve
Nemlétező emlékeink emlékműve

378259567_976833053594753_6966696792324891651_n.jpg

James Baldwin, híres huszadik századi regényíró a következőképpen fogalmazott egyik főművében emlékezésről és történelemről: „Az emberek a történelem foglyai, a történelem pedig foglyul esett az emberekben.” ( James Baldwin: Notes of a Native Son. London, Penguin Classics, 2017. 167. o.)

Ahogyan azt az elmúlt időszak történelemtudományi, antropológiai, művészettörténeti eredményeiből kiolvashatjuk, a történelmünk tele van el nem beszélt ...

Az okozott kellemetlenségért szíves elnézését kérjük
Az okozott kellemetlenségért szíves elnézését kérjük

sugar_blogra.jpg

Mikor kérünk elnézést, kitől és hogyan? És mikor tesszük őszintén és mikor megszokásból? Bezárt üzletek ajtajain, hivatalos levelekben vagy elromlott berendezések oldalain gyakran találkozunk a következő mondattal: „Az okozott kellemetlenségért szíves elnézését kérjük”. Az ilyen és hasonló bocsánatkéréseket megszoktuk mindennapjainkban, személytelenek, feledhetőek és legfőképp súlytalanok. Ennek legfőbb oka, hogy nincsen feladó, akihez az ...

Szent Margit edzésterve
Szent Margit edzésterve

domonkos_blogra.jpg

Árpád-házi Szent Margitnak már a születése sem volt mindennapinak nevezhető. Édesapja, IV. Béla király ekkor Isten kegyelmébe ajánlotta, hogy ez a felajánlás megmentse az országot a tatárok támadásaitól. Így is történt. Batu kán visszafordult Ázsia felé a nagykán halálhírének hallatára, a Magyar Királyság pedig megkezdhette a lassú újjáépülést a viharos idők után.

Ez az időszak, a második honalapítás évei egybeesnek Margit zárdában töltött ...

Jaj, úgy élvezném én a strandot!
Jaj, úgy élvezném én a strandot!

valyo_blog_kep.jpg

A főváros életében mindig is fontos szerepet töltött be a Duna, akárcsak történelmi jelentőségénél vagy emblematikus jellegénél fogva, azonban nem szoktunk rá közterületként tekinteni. Napjainkban leginkább a teherszállító hajók és a turistákat megcélzó hajóéttermek formálják a Duna látképét, így a helybéliek kevéssé tudják birtokba venni. Bár a legtöbb lakónak kötődik valamilyen fontos emléke a várost kettészelő folyóhoz, napi szintű, ...

Láthatóság és lakhatás
Láthatóság és lakhatás

fortepan_192753_1.jpg

A szocializmus alatt a hajléktalanság kérdése az egyértelmű tabuk közé tartozott. Bár a nyolcvanas évek beköszöntével a mindennapi megélhetési költségek növekedtek, a lakhatási lehetőségek és támogatások egyre kevésbé voltak elérhetőek, és így a hajléktalan emberek száma is egyre csak növekedett, a repedező állami ideológia mégsem engedte, hogy mindez nyilvánosságot kapjon. Mindeközben a hajléktalan emberek kiszolgáltatott helyzetükből fakadóan ...

Vannak-e még Pál utcai fiúk?
Vannak-e még Pál utcai fiúk?

fortepan_136939.jpg

 

Molnár Ferenc regényhősei a századfordulós Budapesten még könnyedén találtak maguknak egy grundot, amiért aztán életre-halálra menő harcot folytathattak. A formálódó Budapest nagyvárosiassá válásával, a „Nagy-Budapest” létrejöttével, a foghíjtelkek, grundok beépítésével azonban egyre jobban kiszorultak a játszó gyerekek az addig megszokott helyeikről, a szülők pedig jogosan egyre jobban féltették őket az autók okozta balesetektől. Megoldás ...

FLASZTER
FLASZTER

flaszter_blog_thumbnail_01_4.jpg

Futás Árpádi-házi Szent Margittal, játszóutcák, köztéri tánc és gyümölcsszedés, közös emlékezetre szólító audio-installáció az Óbudai Téglagyár egykori területén, emlékmű a fel nem vállalt és elhallgattatott szerelmeknek az Elvis Presley parkban, a budapesti fauszodák történetét bemutató installációk a rakparton, képzőművészeti alkotásokkal megtelő szoborfülkék, hajléktalan emberekkel megvalósított performatív emlékmű és elnézést kérő ...

Flaszter

Friss topikok

  • geegee: Nekem mindig aszondták az öregek gyerekkoromban, hogy az utca nem játszótér. Meg, hogy a közlekedé... (2023.08.15. 12:05) Vannak-e még Pál utcai fiúk?
süti beállítások módosítása